Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gondolatok Ivád

IVÁD
 


 
Ivád
Ivád címere 
Közigazgatás
Ország        Magyarország
Régió Észak-Magyarország
Megye        Heves
Kistérség    Pétervásárai
Rang község
Polgármester   Ivády Gábor (független - MDF - Fidesz - LMP - független)

Irányítószám        3248
Körzethívószám   36
Népesség
Teljes népesség    369 fő (2010. január 1.)[1] +/-
Népsűrűség          30,90 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület        11,94 km²
Időzóna      CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Ivád
Pozíció Magyarország térképén
Ivád
Pozíció Heves megye térképén
é. sz. 48.022° k. h. 20.062°
 
Az Ivádyakról
ÍRTA: SZENTES LACI
 Ivád egy pici 400 fős település Heves megyében, mely több okból is érdekes. Ha a távolabbi múltat nézzük, falunk a világon található pár település egyike, ahol degeneráció és fogyatékosság nelkül házasodtak a falubeliek egymással, néhol azonos családfáról. Ezzel az érdekességgel foglalkozott többet között Nemeskéri János antropológus professzor is a ‘70-es években. Igen fura, hogy Ivádon a legtöbb lakost Ivády-nak hívják, sokszor azonos keresztnévvel akár egy családon belül is, ezért a családfát (mely szintén világhírű, XVI. generációra visszamenőleges) úgynevezett hadakra bontják, a könnyebb azonosítás végett.
Nemeskéri János munkássága
 
Nemeskéri János (1914-1989)

Nemeskéri János (Bp., 1914. ápr. 9. – Bp., 1989. szept. 5.): antropológus, a biológiai tudományok kandidátusa (1952). A Pázmány Péter Tudományegy.-en 1939-ben szerzett doktori diplomát Adatok a hajdúk antropológiájához c. tanulmányával. 1937-1945 között előbb a Magy. Nemzeti Múz. Néprajzi Múz.-ának munkatársa, majd az Orsz. Történeti Múz. Régészeti Tárában az antropológiai gyűjtemény gondozója volt. 1945-ben megszervezte a Természettudományi Múz. Embertani Tárát, amelynek vezetőjeként dolgozott 1965-ig. 1965-től a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Intézetében működött, és mint tudományos tanácsadó innen ment nyugdíjba 1983-ban.
Az egy.-i oktatásba 1947-től kapcsolódott be, a bp.-i tudományegy. bölcsészkarán a régészeknek antropológiát adott elő. 1971-től 1983-ig a debreceni Kossuth Lajos Tudományegy. (KLTE) Állattani és Embertani Tanszékén (ma Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék) látta el az antropológiai részleg oktatási és kutatási munkájának vezetését. Pályája kezdetén etnikai és történeti antropológiai kutatásokkal foglalkozott. Így jutott el a biológiai rekonstrukció problémájának feldolgozásához. Az Embertani Tárban töltött két évtized alatt kiemelkedő szakmai eredménye volt a nem- és életkor-meghatározás komplex módszerének kidolgozása, a paleodemográfiai kutatások új irányának megindítása, amely a paleodemográfiai rekonstrukcióhoz vezetett. Acsádi Györggyel közösen írt könyve History of human life span and mortality nagy nemzetközi siker volt, a szakmában még ma is ezt az 1970-ben megjelent munkát tekintik a paleodemográfia alapművének.
Kiemelkedő tudományos jelentőségűek a bodrogközi demogenetikai és populációgenetikai, ill. az ivádi izolátum komplex humángenetikai, demográfiai vizsgálatai is, amelyeket széles körű hazai és külföldi kollaborációban végzett. 1976 és 1983 között a Népességtudományi Kutató Intézetben biodemográfiai témaként foglalkozott az egy.-i (főisk.), ipari szakmákra jelentkező és a sorköteles fiatalok testfejlettségével. Ezek a monografikus jellegű munkái a Népességtudományi Kutató Intézet közleményeiként jelentek meg. 1972-ben megszerezte és vezette a Bp.-en egy naptári évben halállal végződött öngyilkosságok vizsgálatát (Harsányi László és Szuchovszky Gyula közreműködésével). Ismeretlen nemű és életkorú személyazonosságának megállapítására a „szuperpozíciós” vetítésű eljárás antropológiai kérdéseit dolgozta ki. 1962-ben a biológiai rekonstrukció kidolgozásáért, illetve antropológiai alkalmazásáért MTA elnöki jutalmat kapott. 1977-ben MTA-díjban részesült munkatársaival a Budapesten halállal végződött öngyilkosságok vizsgálata című monográfiájáért. 1953-58-ig, majd 1960-80-ig elnöke volt az MTA Biológiai Tudományok Osztálya mellett működő Antropológiai Bizottságnak. Tagja volt az MTA Demográfiai Bizottságának, az Ember és környezete (Man and Biosphere) Nemzeti Bizottságának, 1954-1957 között a Magy. Biológiai Társ. Embertani Szakosztályának titkára, 1985-től a Szakosztály elnöke. 1968-1976 között szerkesztette az Antropológiai Közleményeket. Több külföldi antropológiai társ. választotta tagjának, szerkesztőbizottsági tagja volt az Indoeuropeans Studies és a Journal of Human Evolution folyóiratoknak.
Ivádiak és Gardák
Magyarországon először Ivádon vizsgálták a belházasodás mértékét. A Heves megyei kistelepülést a XVIII. századig Ivádpuszta néven emlegetik a birtokösszeírásokban. A nemes Ivády család 1734-ben költözött vissza a birtokra, de ekkor még kisebbségben voltak a nem Ivádyakkal szemben. A XVIII. és a XIX. század fordulóján ez az arány már 3:1-re változott, a XIX. század második felében pedig már 8:1 volt az Ivádyak javára. Közben az Ivády nemzetség egyre több ágra szakadt. 1746-ban hat águk volt: Gergely, János, László, Dávid, Ignác és István, s ezek 1820-ig huszonegy vonalra, palóc szóhasználattal hadra hasadtak szét. Az endogámia, majd a belházasodás fokozatosan alakult ki a családban a XVIII. és a XIX. század fordulójától, s a hetedik-nyolcadik nemzetség már izolátum jellegű volt. Nemeskéri János antropológus több évtizedig vizsgálta ezt a népességet. Tíz nemzedéken át a közeli vérrokonok házasságának aránya 4,6 százalék, a távoliaké pedig 39,4 százalék volt.
A belházasodás helyi sajátsága az volt, hogy főképp leányágon kapcsolódott össze a rokonság. Egy másik településen, Túrricsén 233 család izonímiavizsgálatát végezték el szintén Nemeskéri János vezetésével. Az észlelt érték magasabb volt a várt véletlenszerű gyakoriságnál, s ez túlnyomórészt a Garda család belházasodási szokásainak volt tulajdonítható.
Házasodási kapcsolatok, rétegendogámia
A nemesség társadalmi elkülönülése mindennél jobban megnyilvánult házasságkötéseiben. Magyarországon – akárcsak Lengyelországban – egészen az 1940–1950-es évekig élt e réteg endogám hagyománya. Az egykori nemesség unokái rangon alulinak, őseik, társadalmi rétegük elárulásának tekintették a nem nemesek unokáival kötött házasságokat. Ez a merev elzárkózás gyakran vezetett közeli rokonok összeházasodásához, ami káros hatással járt az utódok testi és lelki egészségére (Biernacka, M. 1966: 219; Paládi-Kovács A. 1981a: 169). Rokonok házassága esetén köztudottan növekszik a testi és szellemi fogyatékos utódok száma. A Felföldön a nemesi endogámiának már-már extrém eseteivel, nemzetközi összehasonlításban is ritka izolátumaival lehet találkozni. Legismertebb közülük Ivád község (Heves m.) példája, ahol nemcsak az Ivády nemzetségen belül, hanem a nemzetség egyes ágain, ragadványnévvel megkülönböztetett hadain belül is endogám tendencia érvényesült (Ivád falu népessége egyetlen nemzetséghez tartozott, a lakosság túlnyomó többsége az Ivády családnevet viselte). Az Ivády Esküdt és az Ivády Páldeák had generációkon át egymás között házasodott. Az Ivády László ág esetében pedig a 19. század folyamán a házasságok 53%-a a hadon belül köttetett. Első unokatestvéreket házasítottak össze, hogy ezzel a birtok elaprózódását megakadályozzák (Nemeskéri J. 1965: 164, 173; Csizmadia A. 1979b: 39). Egyetlen nemzetségen belül ment végbe a vagyoni, a társadalmi differenciálódás is. A nemzetségből a többiek rovására kiemelkedő Ivády Hegyi had exogám gyakorlatot követett, s a közeli kuriális falvak módos kisnemeseivel törekedett házasságkötésre. Falun kívül kerestek házastársat a nemzetség korán elszegényedett, zsellérnívón élő ágai is; így a falu pásztorait, csőszeit adó Ivády Epro hadhoz tartozó családok és az iparos foglalkozást választó Ivády Antal had családjai. Kiszorulván a birtokos hadak közül, exogám házasodásra kényszerültek. Mindebből az következik, hogy a lokális és a rendi endogámia a kisnemesség középrétegeinél esett egybe. Legtöbb kuriális faluban a lokális endogámia a közepes vagyoni állású csoportokat jellemezte.
Általában véve a nemesek házasságkötéseinek térbeli hálója kiterjedtebb volt, mint a jobbágyoké. Érvényesült benne a köznemesi társadalom belső hierarchiája, a különböző eredetű csoportok évszázadok alatt rögzült viszonyrendszere. Például Gömör megyében a Vály-völgy nemzetségei – kikerülve a közbülső jobbágyfalvakat – a 20–30 km-re fekvő Hubóra, Naprágyra, s a még távolabbi Imolára, Szuhafőre, Sajóvelezdre házasodtak, de elkerülték a közeli Nemesradnótot. Utóbbi szigorú lokális és rétegendogámiában élt a jobbágyfalvak között. A két nemesi csoport magatartását az magyarázta, hogy előbbiek nemesi kiváltsága a középkorban gyökerezett, {8-158.} Radnót lakói viszont csak a 17. század közepén kapták az armálist (Ila B. 1944: 297–303, 416–419; 1946: 221–226, 246–250; Kósa L. 1984b: 334).
A 19. század első felében társadalmi elzárkózás, endogám hajlam figyelhető meg a városlakó nemesek házasodásaiban is. Debrecen, Kecskemét, Nagykőrös nemesei rendkívül ritkán házasodtak össze parasztpolgárokkal. Kisebb városokban már gyakrabban kötöttek „vegyes házasságokat”. A rétegendogámia íratlan szabályait azonban csak abban az esetben szegték meg, ha elég vagyonos volt a leánykérő jobbágy. Az ilyen férjnek az esküvő után könnyen lehetett armálist szerezni, s utódai már születésüktől nemesi jogállással bírtak (Rácz I. 1988: 152). Özvegy nemesasszonyok második vagy harmadik házassága esetében is tolerálták a jobbágyparaszt férjet. Szatmár megye 1809. évi nemesösszeírása csupán egy járásban regisztrált vegyes házasságokat, s azok az utóbbi kategóriába tartoztak. A nyíri járásban akkor 3,1%-ot tett ki a nemes nő és adózó férfi közötti házasságok részaránya. A megye másik három járásában és a városokban egyáltalán nem voltak ilyen házasságok (Kávássy S. 1985a:616–617).
Borsodban, Észak-Hevesben a kisnemesi magatartást az 1830–1840-es években a rétegendogámia jellemezte. Minél szűkebb volt egy-egy faluban a kisnemesség részaránya, annál gyakrabban házasodott más faluból. Mikófalván (Heves m.) ugyanakkor már jelentékeny a nemesek és az adózók összeházasodásának aránya (33%), ami a rétegendogámia felbomlására mutat (Orsi J. 1989: 449). Domaháza (Borsod m.) kuriális falu társadalmát a 18–19. század fordulóján a nemesi rétegendogámia és a lokális exogámia, azaz a házasságok széles térbeli hálója jellemezte. Azonban a 19. század első felében már ott is oldódott a rendi endogámia. Mind gyakoribb lett a tehetős jobbágygazdákkal kötött házasság, s ezzel párhuzamosan erősödött a lokális endogámiára való törekvés is (Szabó László 1989a: 254–255, 258–259). Tarnalelesz és Bükkszenterzsébet (Heves m.) nemes családjai a 19. században végig ragaszkodtak a lokális exogámia gyakorlatához, s még a 20. század elején is „szégyen volt a leányra, ha otthon maradt a falujában”. A tehetősebb nemesi ivadékok az északi országrészeken mindenütt a külső kapcsolatokat részesítették előnyben, és a távolabbi nemességgel keresték a rokonságot. Ott az egykori nemesi réteg származás szerinti endogám törekvése az 1930–1940-es évekig konzerválódott.
Magyarország nyugati részein a rendi elzárkózás megszűnése gyorsabban haladt, s korábban kezdődött. Nemesek és adózók vegyes házasságát igazolja a népnyelv a Dunántúl és a Kisalföld legnagyobb részén. Ott ágilis (ágyilis, árgyilus) a „félnemes” megnevezése. Olyan embert neveztek meg ezzel a szóval, aki maga nem volt nemes, de nemes leányt vett el és a felesége nemesi jogaival élt. Az ágilis szó latin eredetű, először 1796 körül tűnt fel az okiratokban (MTSz I. 1893: 13; TESz I. 1967: 104; Tárkány Szücs E. 1980: 74). Említést érdemel, hogy a Dunától keletre sem az archivális forrásokban, sem a népnyelvben nem bukkan fel ez a megnevezés. Úgy látszik, a Dunántúlon és a Kisalföldön korábban kezdődött el a nemesek és a parasztok összeházasodása. Ott a „vőség” intézménye és a „móringolás” is kialakultabbnak látszik, mint a Dunától keletre. A rendi endogámia oldódása – igazodva a polgárosodás területi fáziskülönbségeihez – nem azonos ütemben, nem egyidejűleg ment végbe. Az 1920–1930-as évekre azonban országszerte a vagyoni helyzet vált a párválasztásban meghatározóvá, s elhalványult a régi rendi különállás.
(forrás : Magyar Néprajz)
Ivád története - évszámokban
 1321 Ivád község "Ivagy-puszta" néven a levéltári adatok szerint ekkor már létezett. Eddig, a várispánság idején ahhoz a királyi birtokhoz tartozott Ivagy-puszta is, mely Pétervásárával, Erdőkövesddel és Nádújfaluval együtt egy birtoktestet képezett. Ekkor kapta meg az ivagyi birtokot Tamás vajda Pétervásárával és Erdőkövesddel együtt. 

1456 Az Ivády család neve "Ivagy" formában ekkor fordul elő először a levéltári adatok között. A család két tagja, Ivagy Zsigmond és Ivagy János a Dománházi birtok beiktatásakor már mint királyi emberek szerepeltek s így a család eredete és nemessége a korábbi időkig is visszanyúlik. Ekkor még az Ivagy família tagjai Pétervásárai lakosként voltak nyilvántartva és valószínű, hogy ott is laktak és csak később költöztek ki Ivádra, melyet ekkor, egyes okmányokon "Iwagh" helynévvel is jelöltek és feltehetően még csak tanya volt, néhány jobbágyszállással.

1555 A törökök - adófizetők után kutatva - megemlítették, hogy Ivagyon három elhagyott házat találtak, melyek lakói elfutottak előlük. 

1617 Ivagy Imre és Ivagy Dávidné (Zsófi asszony) pétervásárai lakosok végrendelkeztek az ivagyi birtok őket illető, fele részéről. A birtok többi része ekkor nem az Ivagy család tulajdonában volt. Az egyik legjelentősebb tulajdonos a Pálfy család volt, de voltak többen is, akik kihasználva a zavaros viszonyokat, birtoklevelet szereztek és a birtokon osztozkodni kívántak. A viharos történelmi időkben ugyanis a birtokviszonyok meglehetősen áttekinthetetlenné váltak, a birtoklevelek nagyrésze a török hódoltság alatt elvesztek, vagy megsemmisültek és a békésebb időszakban felmerült az igény a birtokviszonyok rendezésére. Az ekkor keletkezett égrendeletekből, adománylevelekből és a birtokok beiktatási eljárásaiból derül fény az akkori családtagok személyére. 

1635 Március 22-én II. Ferdinánd király Ivagy Györgynek hűséges szolgálataiért neki és családjának, valamint azok leszármazottainak nemesi címet adományozott. A címadományozást Fülek várában április 18-án hirdették ki.

1655 Július 30-án az Ivagy család Wesselényi Ferenc nádortól donációt (adományozást) kapott Ivagyra. 

1656 Július 17-én az ivagyi birtok nádori adományozása ügyében a jászói konvent végrehajtotta a beiktatási eljárást. Mindezek ellenére az ivagyi birtok jelentős része a Pálfyak tulajdonában maradt. Majd a Pálfy-örökösök egyik ága - megúnva az Ivagy családhoz tartozókkal való huza-vonát - a saját birtokrészüket eladták az Orczy báróknak 100 tallérért és egy váraszói házhelyért. Az új tulajdonosok aztán még erősebb harcot folytattak a teljes ivagyi birtok megszerzéséért. 

1734 Ivagy István az első, aki a családból Ivagy-pusztára ment ki lakni Pétervásáráról. Ezt követően folyamatosan kitelepült a família többi tagja is. 

1738 Lényegében ekkorra fejeződött be az Ivagy családhoz tartozók kitelepülése Ivagy-pusztára. A kiköltözés főleg azért történt, mert így biztonságosabbnak látták a birtok védelmét a Keglevich grófoktól, melyek Pétervásárán már kastélyt is építettek és egyre növelték birtokukat, az Orczy báróktól, akiknek Erdőkövesden volt a majorsági központjuk és a Pálfyaktól szerzett jelentős birtokkal is 
rendelkeztek Ivagyon, valamint mindazoktól, akiknek szintén érdekükben állt az ivagy-pusztai birtok megszerzése, illetve növelése. 

1748 Az "Ivády " vezetéknév ekkor jelent meg először az egyik okiraton. Ettől kezdve a települést is "Ivád"-nak nevezték. 

1778 Férfiágon az Ivády-nemzetség már 34 tagot számlált. 

1780 Az Ivády-nemzettség 9 családra tagozódott. 

1800 A hadak megnevezése ettől kezdve válik általánossá. 

1809 Az összeíráskor 23 nemesi család volt Ivádon és ezek között csak egy volt idegen. 

1824 Az összeíráskor 28 Ivády család volt. 

1825 Ivád lakossága 393 fő volt. 

1830 Ivád lakossága 416 fő volt. Ez a XIX. században Ivád népessége csúcspontjának felel meg, annak ellenére, hogy ez az adat a családtörténeti adatok ismeretében valószínűleg pontatlan. 

1841 Az összeíráskor 39 Ivády család volt. 

1873 A kolera-járvány és a gyermekágyi láz következtében ebben az évben Ivádon 69 haláleset volt. 

1880 Ivád község népességének a mélypontját ekkor érte el, 266 fővel. 

1890 Ivád lakossága ettől kezdve ismét növekedett, bár a gyarapodás igen lassú volt. 

1903 Nagy tűzvész pusztított Ivádon, melynek során a falu háromnegyed része leégett. A házak zöme akkoriban még fából épült és az erős szél is nagyban hozzájárult a rendkívüli pusztításhoz. A tűz szinte megfékezhetelen volt az emberek által. Végül is a vályogból és téglából épített házaknál sikerült a továbbterjedését megállítani. Ettől kezdve csak a tűz által kevésbé veszélyeztetett vályog- és téglaépületeket építették. Azóta a régi faházakból mára már semmi sem maradt.

  


IVÁDY GÁBOR POLGÁRMESTER


 
Olcsó zöldséghez juthatnak az ivádiak
2012. augusztus 2. 12:22
A több hektányi művelt területen már beérett a zöldborsó, a zöldbab, jelenleg pedig remek uborkatermést takaríthatnak be a közmunkások. Mint azt Ivádi Gábor polgármestertől megtudtuk, az idényjellegű zöldség java részét a helyi kisboltban értékesítik, s az ivádiak fél áron juthatnak hozzá a friss portékához.A régi posta helyén kialakított faüzemben ezen a héten kezdhetik meg a termelést. Ebben a projektben 12 ember dolgozik. Főként kerti szerszámok (kapa, gereblye, ásó) nyeleit gyártják majd.
Parlamenti mérleg: bőbeszédűek és hallgatagok
2012. július 18. 10:28 , Legutóbb frissítve: 2012. július 18. 10:40 s. p.
A felszólalások számában és időtartamában Sós Tamás a megyei csúcstartó, dobogósak a Jobbik képviselői. Ivády Gábor és Horváth László nem szólalt fel a tavaszi-nyári ülésszakban.
A parlament tavaszi ülésszakának végeztével afféle "évközi mérleget" vontunk arról, hogy Heves megye képviselői közül ki mennyit beszélt a Parlamentben. Néhányaknak igen aktív ülésszakuk volt, ketten ellenben megszólalás nélkül végezték munkájukat a T. Házban. Nevezetesen Horváth László (Fidesz) és Ivády Gábor (független) képviselők azok, akik a februárban kezdődött ülésszakon nem osztották meg gondolataikat élőszóban képviselőtársaikkal.
A "legbőbeszédűbb" képviselő címre Sós Tamás (MSZP) esélyes ebben az ülésszakban, ő 48 alkalommal kapott szót, s a lehetőséggel összesen 185 perc és 23 másodperc időtartamban élt. Ugyancsak gyakorta hallatta a hangját Mirkóczki Ádám, aki 27 alkalommal összesen több mint 136 percet beszélt.
Az egy megszólalásra jutó leghosszabb idő alighanem - bár ez csak statisztikai játék - a KDNP-s Lukács Tamásé, ő 11 alkalommal szólalt fel, együttesen 96 és fél percet beszélve.
Parlamenti képviselők felszólalásai
Név Felszólalás száma időtartam (p:mp)
Balázs József 2 8:50
Demeter Ervin 2 17:44
Habis László 5 16:04
Herman István 13 28:22
Horváth László - -
Ivády Gábor - -
Lukács Tamás 11 96:24
Mirkóczki Ádám 27 136:28
Nyitrai Zsolt 3 11:52
Sneider Tamás 14 53:34
Sós Tamás 48 185:23
Szabó Zsolt 8 36:42
Tóth József 2 13:36
Vona Gábor 14 92:04
 Az országos összesítésből az is kiderül: harmincöt olyan parlamenti képviselő van, aki ebben az ülésszakban nem kért szót, közülül öten 2010 óta hallgatnak. A 2012-es tavaszi ülésszakban a beszéd-csúcstartók változatlanok:  a legtöbbször, 192 alkalommal szót kérő Schiffer András összesen csaknem 14 órát beszélt. Őt Gaudi-Nagy Tamás követi, akinek 166 felszólalása 12 és fél órán át tartott. Orbán Viktor 43. a listán.
Ha te is beteg leszel, inkább üssél agyon!
Ellátatlanok Márciustól Minden támogatástól elesnek
A megyében többen szembesültek azzal; márciustól nem jogosultak foglalkoztatáshelyettesítő támogatásra. A havi 22800.-Ft helyett hivatai értesítőt kaptak: mivel nem tudják igazolni, hogy legalább 30 napot dolgoztak, vagy munkaerő-piaci programban vettek volna részt, ezértelestek ettől az összegtől. Ivádon.
2012. április 23. 06:13 Barta Katalin
SZOCIÁLIS | A megyében többen szembesültek azzal: áprilistól nem jogosultak foglalkozás-helyettesítő támogatásra (FHT). Az emberek elkeseredettek és fellebbeznek.
 
A 75 éves Karika Lászlóné tíz éve leszázalékolt László fiával él együtt szerény ivádi otthonukban. Miközben az ebédre való mákos tésztához gyúrja a tésztát, a sírás környékezi. Meséli, alig akart hinni a szemének, amikor a napokban a hivatalból megkapta az értesítést: László áprilistól nem jogosult a 22.800 forintos állami segítségre, mivel nem tudta igazolni, hogy a múlt évben legalább 30 napot ledolgozott. A középkorú férfi a házat se nagyon tudja elhagyni, rendszeres pszichiátriai kezelésre szorul, s erről mindenféle orvosi igazolással rendelkezik. Az idős asszony gondoskodik róla, s mostantól kizárólag az ő kis nyugdíjából kell megélniük. Mariska néninek azt mondta a minap: – Ha te is beteg leszel édesanyám, üss agyon!
 
Rajtuk kívül a faluban még négy családban kaptak hivatalos értesítést, hogy márciustól nem jogosultak FHT-ra (összege: havi 22.800 ft).
A szociális igazgatásról és ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény idén januárban életbe lépett módosítása szerint ugyanis „meg kell szüntetni az aktív korúak ellátására való jogosultságát annak a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra (FHT) jogosult személynek, aki az ellátásra való jogosultság fennállása alatt legalább 30 nap időtartamban nem vesz részt közfoglalkoztatásban, nem végez keresőtevékenységet, nem vesz részt munkaerő-piaci programban, vagy a foglalkoztatási törvény szerinti, legalább hat hónap időtartamra meghirdetett képzésben”.
A törvényhozók szándéka érthető: átlátható rendszert teremteni a segélyezésben, öngondoskodásra késztetni az embereket. Az viszont nem lehetett senkinek a célja, hogy beteg, fizikai munkára valóban alkalmatlan embereket teljesen ellátatlanul hagyjanak. A legtöbb helységben erre is gondoltak, és az önkormányzatok januárban helyi rendeletben szabályozták a szociális juttatásra (FHT) való jogosultság feltételeit. Ezen rendeletek lényege: ha orvosi igazolással tanúsítják az érintettek, hogy alkalmatlanok a fizikai munkavégzésre, úgy betegségük idejére rendszeres szociális segélyt folyósítanak nekik. Ilyen rendeletet alkottak egyebek között Pétervásárán is. A kisvárosban így csupán két emberrel kellett közölni, hogy megszűnik a támogatásuk.
A Heves Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalához 2012. január 1. - április 15. között az aktív korúak ellátására való jogosultság megszüntetése tárgyában az érintett ügyfelek hat esetben nyújtottak be fellebbezést. A fellebbezési kérelmek elbírálása folyamatban van – tudtuk meg Mentuszné dr. Terék Iréntől, a hivatal vezetőjétől.
Bővebben a Heves Megyei Hírlap hétfői számában
1. ThisIsIt 2012. április 23. 09:14
Tessék mondani, Viktor bácsi, amikor az iskolában azt tanították, hogy a mérleg két nyelvén ugyanannyi súlynak kell lennie, hogy az egyensúlyban legyen, akkor Zsuzsa tanítónéni hazudott? Mert, tetszik tudni Viktor bácsi, én csak azt látom, hogy az egyik oldalról mindig csak elvesznek és a másik oldal egyre messzebb van az egyiktől...
Tessék mondani, hogy is van ez?
Hogy is van az, hogy a munkanélküli központ (aminek az utóbbi 3 évben 3 neve volt) minimális együttműködést vár csak el a regisztráltaktól, perspektívát, lehetőséget nem mutat! Hogy is van az, hogy ha megkérdeztem, miért nem küldtek levelet egy számomra is megfelelő munkalhetőségről, a 100 Ft körüli postaköltséget sokallták? Hogy is van az, hogy több, mint 100 pályázat sikertelensége után még az állam is belém rúg? Viktor bácsi, hova menjen az a sok ember, akinek nem azért nincs munkája, mert nem akar dolgozni, hanem mert öreg/szakképzetlen/más közelebb van a tűzhöz?
Hogy? Oda, ahová a kisebbség? Új lakásba? Új jogcímen kitalált segélyekért? Jó... Áll az alku...